top of page

Anyaközpont: közösségi tér anyáknak

Évek óta figyeljük, hogy egy kismamának, anyukának mire van szüksége. Igyekszünk az Anyaközpontba behozni az ezekre kínálkozó lehetőségeket. Tudjuk, hogy sok esetben az anyagiak is szerepet játszanak abban, hogy egy anya hányszor és hová tud kimozdulni. Éppen ezért programjainkat igyekszünk önkéntes alapon szervezni, hogy azokat egyébként is otthon tartózkodó anyukák tartsák. Ha szeretnél így programokat behozni, bátran jelezd nekünk.

Egy nyugodt hely az anyának

 

 

Terveink szerint az Anyaközpont egy olyan hely lesz, ahová bármelyik anyuka, bármikor bejöhet, megihat egy kávét, teát, beszélgethet másokkal, kicsit kiszabadulhat otthonról. Tudjuk, hogy főleg az első egy évben mekkora szükség van erre, illetve más felnőttek társaságára. Ekkor a kisbaba még nem játszóterezik, az anyuka sem ismerkedik olyan könnyen, sokan mesélik, hogy más anyukák zárkózottak velük szemben. Nos, az Anyaközpont egy nyitott hely, biztosan találunk közös témát. 

Hely a közösségnek

 

 

Igyekszünk minél több féle közös, közösségi programot kínálni. Alkalmanként vagy rendszeresen. A programokon részt vevők, vagy az Anyaközpontba gyakran járó anyukák könnyen ismerkednek, hasonló problémákkal, szükségletekkel, érzésekkel, szokásokkal, értékrenddel könnyen egymás segítségére lehetnek. Legtöbbször már az is segítséget jelent, ha rájövünk, másnak is nehéz, más is hasonlóan él meg dolgokat. 

Helye van a gyerekeknek

 

 

Az Anyaközpont alapvetően az anyák tere. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek kevésbé fontosak, mindössze azt, hogy a programok nem kifejezetten az ő igényeik kielégítésére szabottak. Lesz játszósarok vagy játszószoba, kert játékokkal, illetve természetesen külön programok a számukra is. Tapasztalataink szerint a gyerekek jól eljátszanak egymással, míg az anyukák beszélgetnek. Valahogy úgy képzeljük, mint egy családi napközi, ahol anya is ott van... elmegy, játszik, gyerektársaságban van, de ha kell, akkor jöhet "tankolni". 

Hely a programoknak, tanulásnak, munkának

 

Két évünk van otthon, a gyerekünk mellett. Sok anyuka ekkor kezd el valami olyan doggot csinálni, amire eddig nem jutott ideje. Kiderül, hogy a hobbiból akár megélni, éldegélni is lehetne... nehéz döntés ez, visszamenni dologzni, vagy saját lábra állni. Kevés az ovi, sokszor meg se éri dolgozni menni a csana fizetése mellett. A saját vállalkozás több szempontból vonzó, elsősorban a rugalmasságban, beteg gyerek, oviba szállítás stb miatt. Érdemes ezekben az években kipróbálni a tudásunkat, kitapasztalani a lehetőségeinket, igényeinket. Az Anyaközpot igyekszik programjaival minél több tevékenységet megismertetni az anyukákkal, hátha az egyikből szerelem lesz:) Ezen felül igyekszünk teret biztosítani az otthon dolgozni nem tudó anyáknak (idora, számítógép, internet), illetve kidolgozás alatt áll egy helyi dolgozó anyákat összefogó program elindítása is.

bottom of page