Hogyan született meg az Anyaközpont gondolata?
"Beával jópár hónapja mindenféle programokon részt vettünk közösen, amiben gondolkoztunk az nagyon egy irányba ment. Engem rég óta foglalkoztatott, hogy a sok-sok tevékenységemnek valami hivatalos civil hátteret adjak, úgy gondoltam, itt az idő létrehozni egy alapítványt. Szóltam Beának, hogy erre gondoltam és ha van valami ötlete, ha tudna kapcsolódni, gondolkozzon rajta, hogyan. Azt mondta, hogy nem tudja hogyan, de jó :). Másnap írta, hogy milyen jó lenne egy hely, ahol lehet dolgozni, együtt lenni anyák, gyerekek stb, mire beugrott egy hónapokkal ezelőtti nagy rácsodálkozás, a "lakásműhely". Amikor azt megláttam, éreztem, hogy ezt meg kell csinálni. Ezt gyorsan leírtam, szó szót követett, és néhány órán belül meg is lett az Anyaközpont terve. És a legfontosabb, hogy megszületett az elhatározás, hogy megcsináljuk. Mert ez már ott volt, ott van bennünk és most végre elő is tud jönni." (Zsófi)
"Innen pedig már egyszerűen csak MEGTÖRTÉNTEK a dolgok…Nem látom még, pontosan hogyan és merre visz az Út, csak azt érzem, hogy ha erre igény van, akkor megteremtődnek a feltételek hozzá. Lesz tér, ahol az anyák és a babák egymást támogatva együtt lehetnek. Közösségi tér. Ahol a fontos kérdésekre kielégítő válaszok érkeznek, és ahol együtt lenni támogatást jelent. Tartalmas, értelmes, hasznos időtöltést és egy olyan kapcsolati háló kiépülését, ahol számíthatnak egymásra az egyéb segítség híján lévő szülők-családok-mamák-papák…" (Bea)
Györki-Iványi Zsófia
Lányommal, kisfiammal és férjemmel Dunakeszin élünk. Panka lányom Waldorf oviba jár, ami életünk egyik legjobb döntése volt:) Én korábban szobrásznak, művészettörténésznek tanultam. Nagyon aktív vagyok, nem szeretek unatkozni. Első anyukákat, azaz tudatosan gondolkozó anyukákat megszólító programom 2010-ben egy olvasókör volt, melynek keretében a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmeseélje című könyvről beszélgettünk, itt került először az életembe a Waldorf peadgógia, még ha érintőlegesen is. 2011-ben elvégeztem egy EMK (Erőszakmentes Kommunikáció) Életkerekítő játékvezetői tanfolyamot, ami egy fantasztikus játék. Ki is próbáltuk, igaz, erre csak második gyermekem születése után, 2013-ban került sor egy újabb olvasó- és játékkör életre hívásával. Itt kapcsolódott be mellém Bea:) No, ezt viszont megelőzte, hogy 2012 nyarán megláttam egy közösségi kerteket bemutató videót, amikor azt gondoltam, hogy "nekem kell egy ilyen". Ezzel párhuzamosan jelentkeztem az Ökomama - ökogazdálkodási és ökoturisztikai képzésre, ahová nagy meglepetésemre - három hónapos kisfiam mellett - fel is vettek. 2013 tavaszán - kedves ovis szülőtársam magán telekfelajánlásának köszönhetően - elindulhatott a Dunakert, Dunakeszi közösségi kert első éve. 2014 tavaszán már húsz, zömmel kisgyermekes család gazdálkodik a kertben. 2013 augusztusában rendeztem meg az első "Kertvárosi ételcserét", melyet karácsonyig havi rendszerességgel tartottunk, tavasztól reméljük új életre kap. Októberben indult el a második helyi olvasókör, mely szintén a Beszélj úgy... fejezetei mentén haladt, ám most a fókuszban az Életkerekítő játék volt. Szintén ősszel jelentkeztem a TVE által szervezett Ökokör csoportvezetői képzésre, nem sokkal később meg is alakult az első Dunakeszi Ökokör, mely olyan sikeres lett, hogy abba sem hagytuk. Filmklub, olvasókör, kencekészítés a folytatás. És az anyaközpont.
Nos, ezeket a tevékenységeket szeretném kicsit kinyitni, többek számára elérhetőbbé tenni, sokat újragondolva, újra elindítani. Nagyon nagy álmom, hogy tényleg létrejön "A HELY" ahol a tudatosan gondolkozó, egymás támogatását igénylő, barátokat kereső dunakeszi, gödi kismamák összetalálkozhatnak.
Kékesi Bea
Dunakeszin élő kétgyerekes anyuka vagyok.Korábban német nyelvtanárként dolgoztam, ezzel párhuzamosan különböző és szerteágazó önismereti módszerekkel foglalkoztam,és reményeim szerint néhány éven belül dúlaként is aktív segítővé válok a szülés-születés folyamatában( a képzést már megnyertem J, csak időm nem volt még elvégezni…)Fontos irányvonal és útjelző számomra a szellemi-lelki Út. Ez a spirituális vonal valószínűleg meghatározza és áthatja majd a jövőm feladatait, vállalásait, tevékenységit is.Az Anyaközpont gondolata a második kislányom, Tara érkezése körül fogalmazódott meg bennem konkrétabban. Ez nagyjából másfél – két éve történt. Szembesültem ugyanis egy olyan - mint azóta kiderült, nem is annyira speciális - élethelyzettel, mely szerint támogatói háló hiányában elég nehézzé tud válni az anyaság , mint „feladat”…Az első gyermekemmel, Cseppkével megélt várandósság (szándékosan nem azt írom, hogy terhesség, mert nem volt teher…) , szülés – megszületés – első időszak a szó szinte minden értelmében SZERELEM volt. Élveztem, h Anya lettem, hogy tündéri, békés, gyönyörű és elégedett kisbaba érkezett hozzánk. Kerek volt a Világunk, minden egyéb nehézség dacára, ami esetleg mégis adódott útközben. Kinyíltak, kitágultak és átértékelődtek keretek, szabad voltam a hordozott elsőszülöttemmel és boldog J Lelkesedésünk bizonyítéka, hogy szűk egy év sem telt el, amikor már beköltözött a pocakba a „kistesó”. Egy éppen járni tanuló egyéves mellett már más képem (is) volt a várandósságról, mint az első élmény Cseppkével. Ez már itt-ott fárasztóbbnak bizonyult, gyakrabban jutott eszembe a várandósság előrehaladtával a terhesség szó is ;-), ami egyébként egy majdnem ötkilós másodszülött esetében nem is jár túl messze a valóságtól…De még mindig hellyel-közzel kerek volt a világ, ha már nehezebben is menedzseltem egyedül a dolgokat…A legegyértelműbbé Tara megszületése után vált, hogy mit jelent „egy kicsi és egy pici” egy felnőttel napi 24 órában úgy, hogy a nagyszülői támogatás kb 160 km-re tőlünk, minden egyéb pedig gyakorlatilag nem létező fogalom…Gondolkodtam sokat…És éppen ősz végén történt mindez, amikor a hideg és a sötét egyébként is beszorít minket a lakásba…Így sokkal nehezebbnek éltem meg az első összeszokós időszakot. A képlet tehát kb így nézett ki = 1 apa, aki napközben dolgozik, 1 anya, aki épp gyermekágy alatt próbálja kimatekozni, hogy igény szerint kinek hogy is volna jó, 1 másfél éves és 1 újszülött…Nem volt egyszerű. Viszont mindkét szülésem és az akörüli segítők jelen voltak, ha nem is fizikálisan, de mentálisan mindenképp. Dúlával szültünk, ami rengeteget adott. A szülésélmények gazdagítottak és erősítettek, mert mindkettő során megtapasztaltam a saját Erőmet és azt, hogy mire képes egy nő. Szintén transzcendens élmény volt. Egy újabb és egy még újabb beavatás valamibe, amiről azelőtt nem tudtam semmit. Mert nem láttam sehol. Mindannyiónknak sokat adott tehát a dúlás szülés…És a dúlánk hozta el hozzánk az anyaközpont ötletét is, egy beszélgetés formájában…Igaz, hogy külföldi minta alapján főként, ahol a tb által támogatott dologról beszélünk, de ez nem zavart különösebben. Tudtam, hogy fontos a szó, így felírtam egy darab papírra, hogy ha már lesz annyi időm, hogy halljam a saját gondolataimat is néha, akkor ne felejtsem el, hogy itt erős késztetést érzek foglalkozni egy hasonló, magyarországi projekttel…